3. shoud - A Jövő Potenciáljai

ide küldhetitek a harmadik shouddal kapcsolatos tapasztalatokat

Amint elkezdem a sétát a jövőbe, eltűnik a folyosó. Pakauám most végre velem tart, a bennsőmben. (Egyébként a szívcsakrámnál bújt be. Amikor belülről kinéztem az anahatan keresztül, egy egész alomnyi rókakölyköt láttam bent viháncolni.)
Halvány derengés vett körül, nem volt sötét, de világosnak sem nevezném. Nem volt közeg, amiben hajthattam volna magam előre, így az akaratomat kellett használnom.
A potenciálok elektromos-halványkék (csendesen vibráló, szikrázó) színű, kacskaringós kötél-kötegként jelentek meg. Egy tőről minden irányba szétfutottak. Egy vörösen izzó nyílegyenes vonalra figyeltem fel középen, mely a végtelenbe fut.

Újra a folyosó...sétálok, sólymom megbúja az ölembe. Már nem fél csak jól érzi magát ott...amikor sétálunk,mert ha megkérem,hogy bújjon a belsőmbe akkor simán teknőssé változik Szóval sétálunk. Mint feeling-b irta valami megfoghatatlan a közeg,nem világos,nem sötét...valami gomolygó...mindkét oldalt ajtók. Bármelyiken beléphetnék de még nem tettem csak elsétáltam előttük és betekintettem. Benn fényesség, meleg hangulat, jó érzés fogott el amikor benéztem ,de nem zárt terem volt egyik sem hanem az ajtón túl a végtelenbe tágul. Egyelőre a kiváncsiság hajt, nem azért nem léptem be mert nem hozok döntéseket,most megfelel ez a nézelődés...Ellenben ez kivetül a mindennapjaimra is. Mintha kivülről szemlélném az eseményeket. Bár pörögnek,rohannak a napok mégsem vagyok teljesen jelen bennük. Úgy érzem be kell lépnem valamelyik ajtón:) Ha megtettem folytatom a beszámolót

voltam a jövő folyosólyán...hát nem volt semmi. a totememmel együtt voltam (ez természetes) ahogy elindultunk azonnal átváltozott oroszlánná, mert "meg kell védjelek". a folyosó nem volt folyosó hanem felhő lépcsőkön indultunk felfele , igazából lebegtünk és kétoldalt ajtók lógtak a felhők fölött egyiket kinyitottam : fényesség volt benn és egészség,bőség,boldogság (ezt csak tudtam,hogy ez van. a következő ajtót kinyitva a két gyerekemet láttam Rékut és egy srácot( most csak egy gyerekem van), boldogan,mosolygósan és tinin. a következő ajtó a célomat,szenvedélyemet rejtette: a gyógyközpontot.egy újabb ajtót kinyitva ilyen érzések rohantak meg,hogy bármire képes vagyok amit el akarok érni,amit meg akarok teremteni. ezeket nyitva hagytam és tovább lépkedtünk a felhő lépcsőkön . egyszer elfogytak és egy nagy nagy felhőn álltunk,minden kitágult,kiterjedt, megjelent előttünk egy fehér szakállas bácsi,aztán emberek az életemből: Anyu, Vary, még valaki akire nem emlékszem, mosolyogva ültek és néztek. a fehér szakállas bácsi megszólalt,hogy bármire képes vagyok amit akarok, ugye tudom? hogy amit teremtek azt magamnak teremtem és amit akarok azt meg tudom teremteni. Belsőleg egy nagyopn kellemes, nyugodt érzésem volt, boldogság, harmónia,szeretet volt bennem. Tudtam,hogy igazat beszél. kérdezték,hogy akarok-e maradni? Mondtam,hogy nem,megyek mert várnak rám ott lenn és szeretek ott lenni + sok dolgom is van még. csak mosolyogtak,átöleltek az energiájukkal.Mire megfordultam totemem újra sólyommá változott ps bekucorodott az ölömbe,hogy óvjam meg. megjelent előttünk egy óriási felhőcsúzda, ráhuppantam és nevetve,visongva,gyerekes érzésekkel visszacsúsztunk. Éreztem amint behuppanok a testembe. És újra itthon voltam a házunkbamn,a szobába. Nem semmi elmeny volt

Újra a jövő -ben/felé lépdelek. Az elektromos halványkéken tekergőző potenciálkötegek közül kiválasztom az általuk közrefogott nyílegyenes, vörösen izzó "köteget". Most érzékelem a folyosót is, az ajtókkal, a kopogó léptekkel. De ezekre csak a "perifériás" látásommal és hallásommal figyelek. Haladok előre rendíthetetlenül. Az az érzésem, hogy 1 cm 1 év haladást jelent. Lassú, egyenletes 2 mp-enkénti, 50 cm-es lépésekkel, mintegy 6-7 percig lépdelek. Számításaim szerint, kb. 10 000 évnyire tőlünk valami "nagyszabású" dolog vár ránk. Ezt találtam a legmegfelelőbb kifejezésnek.
Szimbolikus kifejeződése az volt, hogy a "nyílegyenes ösvény" előtt hatalmas monolit (egy kőtömb) tornyosult. Az ösvény 3 kötegre bomlott és kacskaringósan körbefonta a monolitot. Azt, hogy a túloldalán folytatódott-e és hogy milyen formában, azt nem láttam.

Egy másik utazás: Űrhajóban találom magam egy idő után. Határozottan nem emberi lény irányítja a gépezetet.

Újabb utazás: A folyosón haladok. Elhatározom, hogy most bekukucskálok az ajtókon. Csakhogy a jobboldali első ajtót egy acsarkodó németjuhász kutya vigyázza, a bal oldalon pedig egy leírhatatlan "szörny". Gondoltam nem sürgős, majd csak találok egy őrizetlen ajtót.
Egy hang kedvesen, de határozottan felhívja rá a figyelmemet, hogy mi van akkor, ha egyetlen egy szabad ajtót sem találok. Csak sodródsz? - Igaza van! - gondolom, s azzal visszafordulok a jobboldali első ajtóhoz, hiszen arra voltam kíváncsi. Ahogy közelebb lépek, az őrkutya semmivé foszlik. Benyitok. Vaksötétség fogad. Valami puha szövetfélét borítanak rám, és úgy érzem, mintha valami kötélfélével rögzítenék úgy, hogy a kezeimet sem tudom mozgatni. Érdeklődve várom a fejleményeket. Elfojtott nyögéseket, dulakodás hangjait hallom tőlem balra. Az az érzésem, hogy egy "sorstársam" küzd, hogy kiszabadítsa magát.
A háttérből halk kuncogás gyöngyözik innen-onnan. - Mi a mulatság tárgya? - kérdezem sokkal kihívóbb hanghordozással, mint amit helyzetem indokolni látszik.
- Olyan mulatságosak vagytok, amikor elfeledkeztek arról, hogy kik vagytok valójában - világosított fel egy kedves hang.

Szóval, mulatságosak vagyunk... Örülök, hogy vannak akik ezt is tudják értékelni.