2. shoud - A múlt potenciáljai

itt lehet a második shouddal kapcsolatban eszmét cserélni

Márványköveken koppanó lépteimet halkan visszhangozza a folyosó. Jobbról és balról hófehér vitorlává dagadó függönyök lendülnek elém, ahogy az ódon faajtók sorra kicsapódnak. Az idő mélysötét vörösesbordóra pácolta a fát. Az ajtótokok öles falakat sejtetnek.
Hirtlen meglódít valami, lefelé a lejtős folyosón. Nem ellenkezem, sőt, rákapcsolok. Irtózatos sebességgel hagyo m magam mögött az ajtókat. Egy ajtó maradt utolsóként, és az a folyosó végén van. Fekete bőrű férfi áll ott. Meghatározhatatlan korú, éppúgy lehet 40, mint 70 éves. Gyér szakálla az állán őszes sörtecsomó. Barna kaftánfélé visel, mely egyszerű, dísztelen. Fejfedője akár a muszlimoké. Tartása nemes, méltóságteljes. Afrikai királynak nézem. Mélyen meghajol előttem, tisztelete kinyilvánításaként. Ugyanígy teszek én is. Akkor figyelek fel mellette egy ősöreg, hajlott hátú boszorkányféle nénére.
Az ajtó feltárul és kijutok a szabadba. Repülök. De egyik részem még bent marad, mert a boszorkány belécsimpaszkodott. Tudom, hogy a bennmaradt részemre is szükségem van, ezért erőszakkal kirángatom. Talán nem is jó szó az eseményre a repülés, mert egyszerűen kiterjedtem minden irányba. Azon csodálkoztam, hogyan tudtam belepréselni magam abba a féreglyukba. Hatalmas teret érzékeltem magam körül. Pakauám valahogy mellettem termett, velem repült. Öröm járt át. Szabad voltam.

A folyosó feeling nálam is megvolt de az elmúlt hetekben nyiltak az ajtók folyamatosan. S ahogy nyiltak és szemléltették a bennük levő múltat úgy tüntek el...végül pár ajtós folyosón haladtam. Nyugodtan, mint aki biztos benne,hogy nemsokára vége és valahova kilép. Ez meg is történt. A frolyosó végén is egy ajtó várt. Azt jómagam nyitottam ki és kiléptem...a semmibe és a mindenségbe. Mikor kiléptem arra vártam (elvárás!) hogy zuhanni fogok...de nem,lebegni kezdtem és azonnal megjelent előttem a Lelkem. Nem volt kétséges,hogy Ő az.Átölelt, mitha integrált volna magába. Aztán csend,béke,kiterjedés és végtelen szeretet. Sólymom a bal vállamon

a folyosó utáni feeling most az érzésre vonatkozik ,nem összetéveszteni feeling -b-vel

Gyermekkoromban rettenetesen féltem a Vörös Embertől, aki a szekrényben bújt meg, onnan figyelt engem. Lefekvéskor muszáj volt teljesen betakaróznom, a fülem sem lóghatott ki, sem a lábujjam. A legnagyobb nyári melegben, amikor csatakosra izzadtam és verejtékem átáztatta az ágynemüt, akkor is. Serdülőkorom végéig volt ez így.
A napokban tétova túrára indultam pakauámmal. Nem határoztam meg útirányt, úticélt. A ködösen gomolygó múltban találtam magam. Hirtelen a Vörös Ember jutott eszembe, és a szituáció, ahogyan felbukkant. Arra döbbentem rá, hogy kicsi pakauám (vörös róka) energiájával keveredve, én magam voltam a Vörös Ember, aki a jövőből meglátogattam - és akaratlanul jól megijesztettem - kicsi magamat. Az emlékemet a jövőből (azaz, az időtlenségből) én magam idéztem elő.